Történet

Az első…

Mint a legtöbb történet, a motorok szeretete is gyerekkoromig nyúlik vissza. Édesapám, Nemes Gyula nem volt különösebben műszaki ember, de jó érzékkel adta-vette autóit. Gyerekként azt láttam, hogy hol egy Zsiguliban ültünk, hol egy Volgában, majd Daciában. Mikor, mit tudott megvenni. A környékbeli autószerelőkkel aztán rendbe rakatta, lefényeztette, járt vele egy kicsit, majd eladta. Tartott ugyan egy Komart, de a motorozás nem az ő világa volt. A környékünkön azonban elég sokan motoroztak, hiszen annak idején a motor nem egy hobbijármű volt, hanem hétköznapi közlekedési eszköz.

Nyaranta sok időt töltöttem nagybátyámmal, Szentgyörgyi Istvánnal Pesten. Ő vitt el először a Közlekedési Múzeumba, ahol ámulva csodáltam a régi korok járműveit. Ez az élmény meghatározó volt a régi közlekedési eszközök iránt való érdeklődésem felkeltésében.

14 évesen aztán meg is lett életem első motorja: egy Simson Schwalbe. Egy barátomtól, Ferenc Józseftől szereztem. Darabokban volt, épp csak össze lett rakva, hogy haza tudjam vinni megmutatni apámnak. Megvette nekem, és ezzel elindult a motorozás!

Gyakran elromlott rajta ez-az, és mivel apám kőművesként nem volt gépészember, nem tudott segíteni megjavítani. Az utcánk elején lakott Barabás Lajos bácsi, hozzá gurultam le a dombtetőről, és csak bíztam benne, hogy otthon van, és nem kell gyalog hazaballagnom. Lajos bácsi mutatta meg, mit kell csinálni, ha a gyújtással vagy a karburátorral baj van. Bármi is romlott el, nem egyszerűen megjavította, hanem türelmesen elmagyarázta, mi a megoldás. Hamar megtanultam, melyik hibát hogyan lehet megjavítani, és egy idő után a szakmai kérdéseken túl a barátság miatt is mentem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a környékbeli haverok Simsonjai ott állnak nálam, és én javítgatom őket.

Egy…több….sok…

A veterános világ akkoriban teljesen máshogy működött, mint manapság. Hallottunk róla, hogy valakinek a garázsában, fáskamrájában, háza mögött oda van támasztva egy-egy régi motor. Tálca tojásért, tűzifa behordásért, kerti munkáért cserébe pedig szívesen odaadták. Volt, amit a haverokkal megbütyköltünk, aztán a közeli bányában crossoztunk vele, amíg szét nem esett. Néhány másikat megjavítgattam, kipofoztam és félretettem. Így indult el a motorgyűjtés. Gyakorlatilag egy pillanat alatt 10-15 gép volt körülöttem, várva sorsa jobbra fordulását.

Volt egy P21 Luxe-om, amivel a Kassai úton száguldoztam oda-vissza. A fék a motor teljesítményéhez képest nagyon gyenge volt, ezért úgy ítéltem meg, veszélyes lehet. Akkor már egy párszor összetörtem magam, ezért tudtam, hogy egy-egy ilyen sérülés több hónapra is kivon a forgalomból. Azóta is bánom, hogy végül eladtam. Aztán voltak MZ-k, Jawák, amiket szintén megjavítgattam, majd eladogattam. Rengeteg tapasztalatot szereztem így. Az egyik legemlékezetesebb történet Kovács Gergő barátomhoz fűződik. Gergő a nagyapja motorját szerette volna használhatóvá tenni. A tél folyamán szétszedtem neki, és felújítottam a motorblokkot, a kerékagyakat, fékeket, az egész szerkezetet. Lefestettük a vázat feketére, a sárvédőket, tankot és egyéb kiegészítőket pedig sárgára. Úgy nézett ki, mint egy kis darázs. Tavaszra össze is raktam, és amikor bemotoroztam vele a házuk udvarára, Gergő édesanyja és nagymamája teljesen meg voltak hatódva. Nagy sikert arattam vele.

Készültek aztán más motorok is: volt egy tuningolt MZ-m, aminek a motorja végül sokkal többet tudott, mint a futóműve, meg a fék. Egy durva balesetet követően cseréltem el egy pajtából kihúzott Pannóniára. Azonnal beleszerettem: szétszedtem és az egészet fölújítottam. Többen segítettek: benne volt például Barabás Lajos munkája is, a fényezést pedig a Csanaky Józsi bácsi csinálta meg, aki az IKARUS-nak volt a festőműhely-vezetője. Gyönyörűen lefényezte, és meg is csíkozta szabad kézzel. Ez a motor a mai napig megvan és használom. Soha nem fogom eladni. Ez volt az első nagy motor, amit nulláról teljesen szétszedtem és újból összeraktam. Évekig jártam vele motorostalálkozókra. Egy Pannónia persze már akkor sem volt egy ütőképes jármű a többi motorkerékpárhoz képest, ami akkoriban az utakon közlekedett.

Saját gyűjtemény

A gépek meg csak gyűltek, gyűltek, egyszer csak azt vettem észre, hogy 40-50 darab motor van körülöttem. Elkezdtem berendezni egy olyan helyet, ahova egymás mellé állítva láttam, melyikről milyen alkatrész hiányzik. A börzéken sok hasonló érdeklődésű emberrel ismerkedtem meg, alkatrészeket vettem, csereberéltem.

A restaurálást komoly szinten először Bundik Attila műhelyében láttam, ahol fantasztikus munkát végzett egy WL Harley Davidsonon. Eljutottam Gyomaendrődre, Soczó Elek bácsi múzeumába is. Dedikálta nekem a könyvét, és sokat beszélgettünk a gyűjteményről. Ott már megfogalmazódott bennem, hogy igen, jó lenne egyszer a sok motorból egy múzeumot létrehozni. Ismerősökön keresztül, meg a Bazár újságban talált hirdetések felkutatásával tettem szert újabb motorokra. Nem volt mindegyik különleges darab, de lassan látszott, hogy kezdtek kialakulni a sorozatok.

Új fejezet

Sokat segített Simovits Kálmán, aki akkoriban külföldön vállalt munkát. Az ottani licitálásokon keresztül egy japán sorozat is kezdett így összegyűlni. A négy japán márka csúcskategóriái mellett még egy-két olaszt is tartalmaz: Ducattit és Moto Guzzit. Szereztem melléjük egy Mondiált, és egy MV Agustát. A modern vonal érdekessége, hogy fiatal felnőtt koromban tátott szájjal néztük a haverokkal a Balatonra érkező olasz és német motorosokat, és most álmaink netovábbjai ott állnak egymás mellett a múzeumban. Ezeket a darabokat legjobb barátom, Piller János újította fel, a legtöbbhöz az alkatrészeket is ő szerezte be. A csúcskategóriás járművek közül a legfiatalabb egy 2000-es évjáratú Kawasaki, illetve most érkezett egy Hayabusa.

Ezekben a motorokban nincs akkumulátor, a tank ki van szárítva, és nincs bennük üzemanyag sem. Teljesen fel vannak töltve olajjal, így konzerválva, és megőrizve az eredeti állapotukat. Tehát gyakorlatilag nem lehet azonnal beindítani, fölpattanni és menni velük. A tartósításnak ezt a módszerét egyébként még a Közlekedési Múzeumban láttam. A főtengely és a belső alkatrészek megóvása miatt szükséges az olajjal való feltöltés. És persze tűzvédelemi szempontból is nagyon fontos, hogy az épületben ne legyenek gyúlékony anyagok.

A gyűjtemény egyes darabjai felajánlás révén kerültek hozzám. Mindenképpen megemlítenék egy testvérpárt: Őrszigeti Dávidot, akivel évekig együtt zenéltem, és a testvérét, Őrszigeti Ádámot. Mind a ketten fölajánlottak egy-egy motort a múzeumnak, ami szerintem egy fantasztikus dolog, nagyon nagyra tartom őket ezért.

Érdekes története van Agura János kék Simson Schwalbe-jának, ami szintén felajánlás és eredeti állapotában megőrzött, rendszámos. Ezzel a motorral hosszú évekig Nyíregyházáról Fehérvárra és a Balatonra motorozott el a házaspár idős korukig minden nyáron.

Vagyis minden motornak megvan a saját története, ezáltal az egyedisége és az egyénisége is.

Gyűjteményből múzeum

Aztán elérkezünk oda, hogy 2019-20-at írunk. Nagyon sokat gondolkodtunk a párommal, hogy végül is hogyan kellene a gyűjteményt egy múzeum keretébe önteni.

Az épületet, ahol a motorokat raktároztam, meg kellett erősíteni, a tetőteret pedig beépíteni. A fafödém miatt kellett egy rácsos tartó, villanyszerelés, festés, és egy liftet is beépítettem. A munkálatokban sokat segített Beke Lajos.

Az épület elkészülte után kerültek vissza a motorok a jelenlegi helyükre, és lassan kirajzolódott a múzeum. Nonprofit működtetést szerettünk volna, ezért úgy döntöttünk Jakab Viktóriával, hogy létrehozunk egy alapítványt: ez lett a Nemes Motormúzeum Alapítvány.

Az alapítvány fő célja, hogy a fiataloknak, (középiskolás korosztálytól kezdve) bemutassa a technika történetét a '30-as évektől a 2000-es évekig, megismertetve, hogy ebben a 70 évben hogyan fejlődött a motorgyártás, milyen zsákutcák, buktatók voltak. A 3 órás tárlatvezetéssel egy rendhagyó történelemórán vehetnek részt az érdeklődők. A benzingőzzel megfertőzve aztán talán egyszer motorosként is üdvözölhetjük egymást az utakon…

Fölülni egy motorra, menni vele, az szerintem olyan szabadság, amit manapság egyre kevesebb dolog ad meg. Egy barátom mondta azt, hogy a motoron lévő lánc, ami hajtja a hátsó kereket, az egyetlen lánc, ami szabaddá tesz.

Nemes Péter